Nang Rongból a hírhedt Aranyaprathet-Poipet határhoz buszoztunk. A határátkelést viszonylag szerencsésen átvészeltük, annak ellenére, hogy milyen horrorsztorikat lehet hallani hamis vízumokról, korrupt vámosokról és egyebekről. A thai kiléptetőépületet megtaláltuk, nem hagytuk magunkat eltéríteni. Ott viszont a sorok kissé kaotikusak voltak, mármint nem volt egyértelmű, mi sor és mi nem, és miért engednek most be egy rakás embert a másik sorból, akik ráadásul nálunk később jöttek, de kb. egy óra után bejutottunk. Bejutva láttuk, hogy miért megy lassan a sor: csak két tiszt foglalkozik külföldiekkel, míg a thaioknak van 3 saját soruk, és még egy az oda-vissza menő vízumfrissítőknek. Pecsét megvan, jöhet a kambodzsai oldal, egy sokkal lepukkantabb épületben. A hivatalos 20 dollár mellett még kértek volna 100 bahtot is, nyilván saját zsebbe (erről is olvastunk előre). Mi viszont úgy kicentiztük a bahtunkat, hogy összesen egy százasunk sem maradt. Ezt addig hajtogattam (meg hogy hivatalosan 20 dollár, a 100 baht meg egy A4-esre van kiírva kézzel, na ne már), amíg végre elfogadták, miközben a többi turista persze birkamódra tejelt. Ezek után sem várattak feleslegesen, ahogy azt várná az ember egy tisztességesen korrupt bürokrata hivatalban, kiabálnom kellett anyám után, hogy kész a vízum, akire persze hol törjön rá a pisilhetnék, de még az ajtóban utolértem. Még egyszer azért megvárattak, ahol a belépőkártyát kellett kitölteni és ujjlenyomatot vettek az összes ujjunkról. Kambodzsába átérve már csak a buszmaffiát kellett kikerülni és eljutni S iem Reapba. Elindultunk az úton, de a rendes busztársaságok csak reggel indítanak buszokat, és nem jött más sem. Találkoztunk útközben egy háromfős társasággal, akik szintén valami járművet kerestek. Azt mondták egy taxi fejenként 10 dollárért vinné el őket, csatlakoztunk hozzájuk egy jobb tarifa reményében, de ötünket sem vittek volna olcsóbban. Ők visszafordultak a turistaszopató buszhoz (erről azt olvastuk, hogy nem elég, hogy drága, de direkt lassú, hogy későn érj Siem Reapba, és egy nekik jutalékot fizető szálléshelyre visz, ahol aztán, mivel késő van, letelepedsz, mert már nincs erőd és időd másikat keresni), de mi kitartottunk. Nem sokkal később sikerült is leinteni egy buszt, akik először ugyan fejenként $15-t akartak, én meg ötöt, végül kiegyeztünk tízben. Ez végülis annyi volt, mint a taxi, de gyakorlatilag ez a busz egy taxi volt, csak kétszer álltak meg egész úton (egyszer felvenni valakit, egyszer meg pisilni kellett valakinek), légkondis volt és alig voltunk rajta néhányan, úgyhogy akár le is heveredhettünk volna. Gyorsan is mentünk, kb. 3 óra alatt Siem Reapba értünk, ahol elég jó helyen is raktak ki. Gyorsan találtunk olcsó szállást is, ahol a pasassal rögtön le is szerveztünk másnaptól egy háromnapos túrát Angkorba. Angkor romjai ugyanis a várostól 6 km-re vannak, de egymás között is nagyok a távolságok, így a legjobb megoldás ez a tuk-tukos furikázás volt. Siem Reap maga nagyon fejlett és tiszta az ország többi részéhez képest (már amennyit láttunk belőle), köszönhetően a sok turistának. A határvárosban, Poipetben indiai viszonyok vannak, itt viszont tisztaság és nagy választékú boltok (kapható felvágott, sajt, rengeteg féle nyugati ital - ezek közül vannak jók is, nem csak tucattermékek). Van rengeteg helyi gyártású sör is a boltokban, szerencsére valamiért 4 fajta stout is, és a Guiness Foreign Extra (ez a simánál mérföldekkel jobb, és itt még olcsóbb is, mint otthon, mivel itt gyártják). Visszatérve Angkorra. Első nap a Rolous csoport három.templomával kezdtük, ezek a legrégebbiek.
Ezek után jött az ún. "kis kör", ezek a templomok egymáshoz közelebb
vannak, de így is kb. 15 km az a kör, és akkor még a templomokon belül
nem is sétáltunk. Itt vannak a legnevezetesebb templomok, a fákkal
benőtt Ta Phrom, a négy oldalú fejszobros (ezt jól nem lehet leírni :)
Bayon, a hosszú díszes teraszok (az elefánt- és a leprakirály terasz),
és a végén a fő attrakció, Angkor Wat. A templomok sajnos elég rossz
állapotban vannak (bár néha pont ettől érdekesek), köszönhetően a hozzá
nem nyúlásnak és a rengeteg turistának. Sok helyen a falak fával vannak
kitámasztva, tetők és ajtókeretek aláducolva, de még gyakoribb a ledőlt
falak, tornyok, beomlott folyosók látványa. Angkor Wat viszonylag
csalódás, távolról nagyon jól néz ki, de közelről látszik, hogy mennyire
megkopott és dísztelen. A külső falakon vannak csak egész jó faragások.
Továbbá nem is olyan hatalmas, mint ahogy azt a leírások alapján
gondoltam, bár a körülötte lévő falak, utak és a vizesárok elég
grandiózus.
A második napon jött a "nagy kör", ezek kevésbé voltak érdekesek.
A harmadik napon a távolabbra fekvő romokhoz látogattunk. Először Kbal Speanbe, ami 49 km-re van, plusz egy dombra kell még egy dzsungellel körülvett, sziklás úton másfél kilométert menni. Más helyeken is átizzadva értünk vissza a tuk-tukhoz a rommászás után, hát még itt. Itt viszont nincs is rom, csak néhány faragvány a patak melletti sziklákon. Az odavezető út majdhogynem érdekesebb. Az utána meglátogatott Banteay Sray (a kiejtését mindenki döntse el, nekem sem egyértelmű, pedig a sofőrünk mondta) a kedvenc templomom az összes közül. A faragványok ugyanis remekül megmaradtak. Ezután következett egy kétórás út az utolsó templomhoz. Ez nem része a jegyrendszernek, úgyhogy még $5-t ki kell csengetni. Érdekessége, hogy jó része leomlott, de nem pakolták ki a köveket, hanem pallókat fektettek rájuk, és ezeken járva lehet megnézni, néha 3 méter magasban (a templomot körülvevő falak ugyanis jobban megmaradtak, mint az épületek) és a köveket benőtte a moha.
Siem Reapból Phnom Penhbe mentünk (a hatórás út nagy részében a helyi Fásy mulató "szórakoztatott" a tévében), ami a főváros és a másik turisztikai központ. Viszont piszkosabb, zsúfoltabb (azért még így se nagyon) és több a koldus. A belváros elég kicsi, a látnivalókaért nem kell sokat menni. A fő cél a királyi palota, ami hasonlít a bangkokira. Annyira, hogy itt is pont valami ünnepség volt, ezért aznap nem volt látogatható. Ezek összebeszéltek. A bangkokinál azért sokkal kevésbé díszes (de legalább egységesebb). Itt is van Smaragd Buddha templom, ez az Ezüst Pagoda, aminek a padlóját 5,4 tonnánnyi ezüstlap borítja. Ebből alig látszik valami, maximum 2 m², a többit szőnyeg borítja. A másik érdekesebb épület a trónterem. Egyikben sen lehet fényképezni, de azért sikerült lesifotóznom. A $6,5 beléptidíj azért kicsit erős ennyiért, bár még mindig jobb, mint a mellette lévő nemzeti múzeum $5-ja. Ennek fejében láthatunk nagyrészt Angkorból áthurcolt kő- és bronzszobrokat, faragványokat nem túl nagy területen. Van még egy függetlenségi emlékmű, Angkor Wat középső tornyáról mintázva, egy pár templom (az egyik a város egyetlen dombján, ez sokat dob a látványán), sok francia épület a gyarmati korszakból (pl. a pályaudvar és a posta), és elég sok park (az egyikben, a függetlenségi emlékmű és a palota között a szocreál khmer-vietnámi barátsági emlékmű). Érdekes továbbá a központi piac, egy hatalmas kupolás épület ("Azt a kupoláját! Micsoda? A terem búrája."), itt mindent lehet kapni a gyümölcstől az ékszereken, ruhákon, szuveníreken keresztül a méteráruig. Kajálni is lehet mindenfélét, roston sült tintahaltól az édességig. Az egyetlen belvárostól távoli hely, amit meg kellett látogatnom, de kétszer is, az a vietnámi nagykövetség (vigyázat, két házzal odébb költözött, amíg felújítják), ahol beszerezhettem az eddigi legdrágább vízumot, de legalább nem szívóznak, és van légkondi, hideg víz és WC. Irány a Mekongon keresztül Vietnam!
