Folytatás Freiburgba, bár útközben a GPS bevisz minket Rotweil külterületébe, amit aztán egy erősen dialektusos pasas korrigál nekünk (mire sokadjára megértjük). Freiburg híres templomáról, annak is az üvegablakairól, amin a szponzoráló céhek jelképei találhatók (alul a pékeké). A céhes múlt máshol is kísért, a belvárosi boltok egy része előtti minta jelzi a bolt jellegét (pl. egy gyémánt minta az ékszerésznél). Jellegzetes még a belvárost átszövő kis csatornahálózat, de ebben hajózni nem lehet, legfeljebb lábat hűteni. Már ha jó idő lenne.
Útban északra megállunk a kis Gengenbach faluban. Nagyon aranyos kis falu, nagy kapukkal, és éppen kézműves piaccal, bár mi igazából csak a gyönyörű templom miatt jöttünk.
Ezután egy kis francia kitérő Strasbourgba, épp csak a határ túloldalán. Sok is a német turista, a franciák itt legalább németül hajlandók valamennyire beszélni (legalábbis a sajtboltos, ahol calvadosos camembert-t vettünk), nehogy megint elfoglalják őket. A katedrális a fő látványosság, már ezért megéri átjönni (ráadásul le tudtunk parkolni egy utcára, egy régi körhinta alatt), de megnézzük a Petite France negyedet is (igen, Franciaországban francia negyed), a régimódi faházakkal.
Vissza Németországba, és még két város hátravolt aznap. Első Speyer. Útközben elmegyünk a hockenheimi pálya mellett, ahol látjuk kiírva, hogy Böhse Onkelz koncert. Na jó, ennek a fele sem tréfa, ha a versenypályát megtöltik a kemény rockerek (márpedig megtöltik, ez nem egy magyar Megasztár győztes énekes szintű együttes), azoknak valahol a környéken lakni is kell. Gyorsan lázas szálláskeresésbe kezdtem, persze csak drágábban találtam, de egy jó helyet (erről majd később) Heidelbergben, ami egy köpésre van, és az a következő állomásunk. Speyerben már minden második emberen Onkelz póló volt, nagy tömeg, amit gondolom még növelt az is, hogy valami oldtimer találkozó is volt éppen. Van itt egypár templom is azért, főleg a Kaiserdom, ahol több német-római császár nyugszik. A többi érdekes templom a katedrálistól induló főút mentén fekszik szerencsére. Az egyikbe nem is terveztünk bemenni, de ha már ott voltunk, megnéztük. Még szerencse, mert ez a kívülről jellegtelen épület az egyik legszebb belsőt rejtette, fantasztikusan festett fa plafonnal és karzattal. Egy kicsit azért felújításra szorul, elég sok repedés van már rajta.
Végül Heidelberg, az egyetemváros. Az egyetemnek ugyan csak a könyvtárépületét nézzük meg. Van egy vár is azért, a város fölé magasodó dombon. Elég romos, de ettől érdekes, és szép a kilátás a városra.
Szóval az itteni szállás nagyon olyan, mint amilyennek az ember elképzel egy német fogadót, cégér is, és saját étterme is van. Bár mi nem itt eszünk, hanem egy Zum Güldenen Schaf nevű étteremben, ahol az alátétről megtudhattunk Heidelberg történetéből is valamennyit, például azt is, hogy szállodánk névadója, Perkeo, egy udvari bolond volt.
Másnap sajnos nagyrészt esik. Wormsszel kezdünk, márpedig itt az eső nem jó, mert a dóm és a Nibelungenbrücke elég távol van egymástól.
Irány tovább a Rajna által elválasztott Wiesbaden-Mainz kettős felé (Budapesttel ellentétben szerencsére nem vonták össze őket, nem lenne egy jó név), először Wiesbadenbe. Itt a keleti ortodox egyház templomát emelném ki, ez máshol Németországban nem nagyon van. Épp mise is volt, fejkendős, oroszul beszélő babuskák, stb. Fényképezni elvileg belül nem lehet, de a nagy tömeg ellenére (vagy az segített), sikerül egy hasból.
Mainzban persze valami vásár van a dóm mellett, még "Lángosch" is van. Egy másik templomban Chagall üvegablakok, kicsit arrébb egy érdekesen kinéző zsinagóga van.
Aznap még Frankfurt am Main belefér, a szállás itt is érdekes, gyakorlatilag egy családi ház, ott lakik a tulaj, mindenhol szőnyeg és festmények.
Frankfurtnak elég kompakt belvárosa van, egymás mellett a felhőkarcolók, és a főtér, a Römer, mellette a dóm. Eszek a híres helyi kajából, Goethe kedvencéből, a zöld szószből. Nagyon finom, mindenféle zöldfűszer egy majonézes alapban, benne főtt tojás. Helyi specialitás még az almabor, meg persze a rajnai rizling.
Másnap Würzburg, itt végre egy kastély a sok templom után. Fényképezni itt sem lehet sajnos, csak egy helyen (az legalább szép). Egyébként sok stukkó van, meg egy hatalmas és szép freskó a lépcsőházban.
Következik Bamberg, az egyik sörfellegvár, füstös söreiről híres. Be is ülünk egy hosszú vándorlás után a Schlenkerla fogadójába, ahol a már ismert sörük mellet megkóstolom a sörpárlatukat és egy fenséges sörös-köményes csülköt.
Itt is van kastély, ahol végre lehet fényképezni. Itt is persze körbevezetéssel, bár a csajszi Győzike kulturáltságával kalauzol, de a Canaletto festményekkel teli szobára büszke (joggal). A szemközti dómban van a híres bambergi lovas, amiről nem lehet tudni, hogy kicsoda, de Szent István is a jelöltek között van. Legszebb azonban a városháza, ami egy kis szigeten fekszik a folyóban, gyönyörűen kifestve.
Tovább Nürnbergbe. Itt főleg a Germanisches Nationalmuseum hatalmas kollekciójának megtekintésével múlatjuk az időt
Szállást a következő célunk felé eső Eichstättben találok, ami szerencse, mert itt terven kívül találunk szép templomokat, az egyikben egy Hans Holbein tervezte üvegablakkal.
Reggel irány Ingolstadt. Ez a név ma egyet jelent az Audival, de itt van egy Asamkirche, szuper perspektivikus freskókkal. Kicsit korán érkezünk mondjuk, de a felügyelő csajszi beenged minket egy kis várakozás után, aztán eltársalgunk vele a templomról, meg a müncheni Asamkirchéről.
Ezután irány a Weltenburg kolostor a Duna mellett, ami amellett, hogy jó sört főznek ott, szép is.
A nap befejezése (sőt, második fele) Regensburgban. Nagyon szép templomok. Meg egy kis izgalom (anyukámnak). Ugyanis Ingolsatadtban egy falra felmászás során (át akartam kelni egy úton hatalmas kerülő nélkül) elszakadt a nadrágom, ezért venni akartam egy újat. Végül nem sikerült, de a szállodába becsekkolásnál vettem észre, hogy nincs nálam a pénztárcám. Nosza, vissza a boltba. Anyukám síkidegen, én viszonylag nyugodtan, ez végülis Németország, biztos leadták, pedig még több száz euró volt benne. Sőt még raktak is bele (na jó, ezt azért nem). Talán csak egy ott vásárló menekülttől vagy még inkább egy másik magyartól kellett félni. De nem, meglett a pénztárca. És még a nap is kisütött. Annyira rá is értünk, hogy hazafele megnéztünk egy folyami zsilipet, ahogy egy hajót átengednek rajta.
Utolsó nap, utolsó német város az osztrák határ előtt, Passau. A szép templom mellett van egy másik, kevésbé mainstream látnivaló, az üvegmúzeum, ahol szebbnél szebb üvegtárgyakon legeltethetjük tekintetünket. Azért egy kicsit sok is.
Hazafele még beugrunk Linzbe, a dómot megnézni, egy közeli kávéházban meg megtanuljuk, mi az a Bienenstich (mármint a süti). Aztán hazafele sem állunk meg a melki kolostornál, ahogy odafele sem, csak a távolból látjuk. Majd legközelebb.
