Következzen akkor végre a tavaly nyári német kirándulás története. Az ázsiai utazásokhoz képest kevés sztori kevés lesz, mert én is és anyukám is beszél németül (bár a dialektusok néha kifogtak rajtunk), az ország sokkal hasonlóbb Magyarországhoz, és mobilnetünk is volt, ami a tájékozódást erősen megkönnyítette. Így foglaltunk például szállást is napról napra (kivéve az első 3 helyen, azt előre), és navigáltunk egyik helyről a másikra. Városon belül azért általában elég volt a térkép. Első állomás Berchtesgaden volt, ahol (illetve fölötte a hegyen) a híres Kehlsteinhaus van, ami Hitler nyaralója volt. Berchtesgaden pont a határ túloldalán van, német területen, ő is egy határ menti faluban született, csak a másik oldalon. A határon egyébként valamiért megállított minket egy (még osztrák, mert szemben egy Hofer volt) rendőr, de a jó kis osztrák akcentusából csak annyit értettünk, hogy valószínűleg nem álltunk meg egy pirosnál, de továbbenged. Kösz. A Sasfészekbe (ahogy becézik a Kehlsteinhaust) feljutni úgy lehet, hogy a hegyoldali parkolóból csak hivatalos busszal felmegyünk egy még magasabb parkolóba, majd ott egy hideg és vizes alagúton keresztül egy lifthez, azzal meg föl a házba. Ami most persze étterem, és meglepő módon nem kétszeres, csak kb. másfélszeres árakkal operál, mint a síkban lévők (ezt persze csak később tudjuk összehasonlítani, ekkor még sokalljuk). A kilátás szuper, bár néha felhős, ahogy a későbbiekben is sokszor vált az időjárás a tűző napsütés és a zuhogó eső között. Mire lemegyünk a hegy tövében lévő Königsseehez, annyira esik, hogy már meg sem állunk ott, viszont kb. 20 km-rel arréb már süt a nap, és megállunk egy képre a Kehlsteinhauszal szemben lévő hegycsúcsról.
Szállás a közeli (na jó, kb. 50 km) kisvárosban, Inzellben, még az Alpok lábánál.
Másnap a Chiemseehez megyünk, ahol (egy szigeten a tóban) egy gyönyörű kastély van. Sajnos leginkább belülről az, ott viszont nem lehet fényképezni, ahogy kastélyokban átalában később sem, és kísérettel megyünk, ahogy általában később is. A belső képek egy melléképületben készültek, ott már lehet.
Aznap már Münchenben alszunk, ahol viszont már több napot töltünk. Ebből több napig esik az eső. Van jó sok templom (megtalálom Ratzinger székét is a Frauenkirchében), szuper főtér városházával (nem, a turistás Glockenspielt nem vártuk meg), jó múzeumok...
... és jó kocsmák. A legjobb a Schneider Weisse sörözője, akiknek a sörét már ismertem, de jól is főznek, ropogós bőr volt a malacsültön, sörös szósz volt hozzá, és az Apfelstrudel is a legjobb, amit valaha ettem. Szinte csordultig van ebédidőben, pedig elég nagy. Nem is találtunk helyet, de egy felszolgáló Brünnhildát megkérdezve azt a tájékoztatást kapjuk, hogy üljünk le bárhova mások mellé is akár (rövidebben "Einfach nur hinsetzen"). Közben pont felszabadul egy jó kis sarokasztal.
Aztán elmentünk a Residenzbe, Wittelsbachék anno müncheni tartózkodási helyére, ami ma múzeum is, gyönyrűbbnél gyönyörűbb dolgokkal, pl. Gizella királyné koronájával (merthogy ő bajor volt), és a bajor koronaékszerekkel.
Elmetünk a Wiesnre is, ahol ugyebár az Oktoberfestet tartják. Ilyenkor csak építkeztek valamit rajta, de hatalmas tér.
A kedvenc templomom Münchenben az Asamkirche, amit az Asam testvérek dekoráltak ki. Erősen barokk, az egy négyzetméterre jutó díszítések terén verhetetlen. A templom nagyon kicsi, de több benne a dísz, mint egyik-másik katedrálisban.
A bajor parlament (következő képek) után az Englischer Gartenben már jó időben pihenhettük ki fáradságunkat. Csak itthon tűnt fel a képeken, hogy a parkban még mindig dívik az FKK (lentebb olyan kép van, ahol ez nem tűnik fel, csak hogy SFW legyen a blog).
Ezután betérünk a leghíresebb müncheni sörözőbe, a Hofbräuhausba, aminek dísztermében találkozott a náci párt. Szépen díszített belső tér, idegesítően hangos sramlival és tömegzajjal, még szerencse, hogy mi ezen csak kifele menet mentünk át, mert egy mellékbejáraton mentünk be, és a belső udvaron étkeztünk. Az étel-ital itt sajnos csak átlagos.
München után tovább követjük a Wittelsbach családot, főleg a híres őrült Ludwigot, aki kicsit kastélyépítő kedvében volt, a mi és a német turisztika nagy örömére. Elsőre Linderhof, ahol a túra kezdetéig körbemehetünk a kerten megnézni a közel-keleti hatású melléképületeket. A kastély maga nagyon kicsi, egymást kerülgetik a csoportok, de nagyon díszes (fényképezni itt sem lehet). A túra része még a parkban egy mesterséges cseppkőbarlang, ami Wagner operák díszleteként van berendezve, Ludwig ugyanis nagy kedvelője volt.
A tervekkel ellentétben ezután Ulmban szállunk meg, mert ott van értelmes szállás, és onnan megyünk csak vissza másnap Augsburgba. Az ulmi katedrális a világ legmagasabb templomtornya, fel is lehet mászni rá némi készpénzért, elég fárasztó, és elég félelmetes néhol, úgyhogy ezt egyedül teljesítem. A legfelső kilátóban már alig lehet elférni, egymás mellett elmenni is nehezen. A katedrális melletti városháza meg a legszebb a világon. A város érdekes része nagyjából ennyi is. A templommal szemben, egy ajánlott étterem utcai részén étkezünk, ahol egy kis nyelvi blackout történik, és nem értjük meg elsőre a pincérnőt, aki azt kérdezi, hogy kérünk-e számlát. Végülis könyvelőként csak naponta láttam leírva németül hogy számla.
Szóval másnap Augsburg, a Fuggerek városa. Elsőre a városházában lévő aranyterembe szeretnénk bemenni, de zárva. Na jó, akkor addig nézzük meg a többit. A Fuggerek hatalmas sasos ajtós épületébe nem nagyon lehet bemenni, mert magánbank, azért egy darabig bekéredzkedünk, de nem túl érdekes. Az út végén véletlenül meglátunk egy templomot, úgyis ráérünk, nézzük meg. Véletlenül itt van eltemetve Jakob Fugger, és véletlenül Mozart is játszott egyszer itt az orgonán.
Megnézzük még a Fuggerek által épített "lakótelepet", a Fuggereit, majd egy múzeumot, ami az érdektelen barokk festmények után egy szuper barokk díszteremet nyújt (erről olvastam), majd meglep az alagsorban egy rakás jó és híres középkori festménnyel, pl. rengeteg Hans Holbeinnel. Visszatérünk a városházához, és csak ekkor látjuk meg egy fecnin a kiírást, hogy pont aznap zárva van. Ezt jól kifogtuk, de úgy döntünk, emiatt nem autózunk másnap oda-vissza még egyszer.
Ezután jön néhány vár, többnyire a semmi közepén, de ez már Hohenzollern terület. Elsőre a Sigmaringen.
Aztán Lichtenstein, ami amolyan mini-Neuschwanstein, csak drámaibb az elhelyezkedése. És nem Lichtensteinben van. És ez nem Hohenzollern.
A harmadik már megint az, sőt ennek a neve is az, Burg Hohenzollern. Ez már impozánsabb. távolról látszik egy domb tetején. Itt sem lehetett volna elvileg fényképezni, viszont a többi kastéllyal ellentétben általában nem figyeltek rá. Amelyik kép rossz, ott egy kicsit igen.
No comments:
Post a Comment