Emlékezzünk azokra az időkre amikor lehetett utazni. Vagyis tavalyra. Azóta nem tettem fel a berlini kirándulásomat, de most időm is van, és amúgy is csak virtuálisan lehet utazni.
Érkeztem a Tegelre, és távoztam Schönefeldről, nem azért mintha sokkal olcsóbb lenne az egyik a másiknál, csak ki akartam próbálni mindkettőt. A Tegel közelebb van a belvároshoz, viszont a Schönefeldről van S-Bahn, ami gyorsan bevisz a belvárosba, míg a tegeli busz forgalomfüggő és kevesebb hely van csomagoknak. Az Oranienburgerstrassén laktam, ami közel van a múzeumszigethez, ahol jelentős időt terveztem eltölteni. Pont egy S-Bahn megálló mellett volt a szállás, de volt közeli U-Bahn is, amire szükség is van, mert a nevezetességek azért elég elszórtak. A város tele történelemmel, de amolyan rétegesen. Van amilyen korszakból több maradt, van amiből jóval kevesebb, ismert okokból. A kettéosztott város idejéből sokat meghagytak, mégha nincs is funkciója vagy nem is szép, például a berlini fal darabjait. A másik nagy csoport a Hohenzollernek kastélyai és egyéb porosz emlékművek, bár ezek főleg a közeli Potsdamban vannak. A múzeumok gyűjteményei nagyon jók, nem tudom hogyan maradtak ezek német tulajdonban a háború után, vagy később visszakapták?
Túl korán érkeztem a szállásra, ezért először csak külső felderítést végeztem a közelben. Az utcában van az Új Zsinagóga és mint kiderül egy szép postaépület. Továbbmenve elértem az Alexanderplatzot, a volt Kelet-Berlin főterét, ami ma is fontos hely. Itt van a már távolról látszó TV torony, a városháza (Rotes Rathaus), és amikor én ott voltam egy jó nagy metróépítkezés.
Innen a múzeumszigetre több híd vezet, ami mellett azért meghagytak két régi elvtársat.
A túloldalt van a Dóm, ezzel szemben volt a Hohenzollernék kastélya, a Berliner Schloss, amíg a háború után le nem rombolták a bombázott épületet, a helyére pedig a Palat der Republik került. Most éppen újjáépítik, de a régi stílus mellett az épület egyik fele Humbolt Forum néven modern stílusú múzeum lesz. A szigeten lévő múzeumokra később visszatérek.
Visszatértem a szállásra is, és utána már esőben folytattam utam az Unter den Linden és a Tiergarten felé. Erre van többek között a háborús elesettek emlékműve, a Humboldt egyetem, az opera, sok nagykövetség, az utca végén a Brandenburgi kapu, és ezen túl a Bundestag épülete.
Itt kezdődik a Tiergarten, ami már Nyugat Berlin volt anno, mégis itt van egy orosz háborús emlékmű, amihez a Brandenburgi kapun keresztül jártak akkoriban koszorúzni az oroszok. A Tiergarten egyébként egy hatalmas park, több emlékművel, legfőképp a Siegessäuléval, amit eredetileg a dánok ellen aratott győzelem emlékére állítottak, de mire kész lett legyőzték az osztrákokat és franciákat is, ezért az oldalán lévő 4 bronzrelief ezeknek is emléket állít, plusz a győzelmi bevonulás Berlinbe. Ezért a II. világháború után a franciák le akarták bontani (mint minden háborús emlékművet egyébként), de a többi szövetséges nem hagyta. A reliefeket viszont a franciák egy kivételével elvitték (pont a franciát nem, azt a Spandau várban őrizték), és csak 1987-ben adták vissza (amennyi megmaradt belőlük). A park szélén van az államelnöki rezidencia.
Másnap már távolabbi célpontok is útbaestek, de kezdetnek a belvárosban dél felé mentem, ahol a Checkpoint Charlie van.
Innen Kreuzbergen át irány Treptow, ahol egy orosz háborús katonai temető és emlékmű van, ami természetesen hatalmas.
Át a belváros északi szomszédságában, a Bernauer-strassén lévő berlini fal emlékmű és múzeumba, ahol egy teljes falszakaszt meghagytak őrtoronnyal, szögesdróttal.
Utána gondoltam megnézem a Charlottenburg kastélyt, zárásig 2 óra volt hátra, de a pénztáros azt mondta az nem elég az egészre, kb. 4 óra kell, ezért ezt későbbre hagytam. Elsétáltam inkább a charlottenburgi városháza érintésével a Kaiser Wilhelm emléktemplomhoz, ami a háborúban eléggé megsérült, de belül szép. Ez már a Tiergarten másik oldala, ahol egy tényleges állatkert van, ahova szintén nem mentem be, de szép a kapuja.
Harmadik nap. Reggel egy közeli hotel alagsorában berendezett múzeumba megyek, ami egy Berlin újraegyesítésében történelmi érdemeket szerző személynek állít emléket.
És hogy a maradék olvasókat is elveszítsem olyan dolgokkal amik csak engem érdekelnek, jön egy igazából autó szerviz/kereskedés, de inkább autómúzeum. Mindkettő ingyenes.
Folytatás ismét távolabb, de már ismerős helyszínről továbbmenve. A brandenburgi kaputól délra a zsidó emlékmű (közel volt a Führerbunker, ebből már semmi sem maradt, de egy emléktábla van), Goethe szobor, a Potsdamer Platz modernitása, egy magányosan megmaradt őrtorony, a Mobius Bau modern kiállítóterem épülete, emellett a Gestapo volt épülete helyén emelt Topographie des Terrors múzeum.
Az Oberbaum hídtól indul a leghosszabb megmaradt falrész, amit falfestmények díszítenek. A másik felétől már nem messze az Alexanderplatz másik oldala a világórával. A környéken van még a régi városháza és a Nikolaikirche, ami kimaradt az első napi felderítésből, valamint a dóm belseje.
Innentől napokig múzeumok jönnek. Kezdetnek a felújítás idejére félig bezárt Pergamon múzeum, aminek része a Vorderasiatisches Museum és a Museum für Islamische Kunst. A felújítás miatt a Pergamon oltár nem látható, de az Ishtar kapu legalább igen, és még sok asszíriai, perzsa (Persepolisból biztos), római tárgy.
A mellette lévő Neues Museumban nagyrészt egyiptomi tárgyak vannak, itt van Nefertiti híres fejszobra is (ezt az egyet nem lehet fényképezni).
Az Alte Nationalgalerie még mindig egy udvarról nyílik az előzőekkel, itt értelemszerűen főleg festmények vannak, azon belül is jó nagy Caspar David Frierdich gyűjtemény, de azért Rodin és egyéb szobroknak is jut hely.
Az Altes Museum már az utca túloldalán, a dómmal közös téren van, ebben ókori kiállítás van, leszámítva persze a már említett Egyiptomot.
A sziget csúcsán van a Bode Museum, főleg bizánci kiállítással, de amikor én voltam ott, afrikai tárgyakat kölcsönöztek, és azokat állították párhuzamba az európai tárgyakkal. Általában szerintem nem sok hasonlóságot vagy közös koncepciót tartalmaztak, kivéve az egymásnak háttal álló alakokból álló faragásokat.
Az igazán jó festmények már nem a múzeumszigeten vannak, hanem jóval távolabb, a Tiergartentől délre lévő Gemäldegalerieben. Cranach, Holbein, Bosch, Brueghel, Rubens, Rembrandt, Dürer, Vermeer, van Eyck, Boticelli, Tiziano, Caravaggio, Rafaello mind megtalálható.
Nem messze a Deutsches Technikmuseum sok érdekes találmánnyal, járművel. Útközben Rio Reiser emlékház.
Még a német történelem múzeumába mentem be ugyanezen nap, de itt egy kicsit elrontottam a dolgot. A bejárat, amit én találtam, mint kiderült nem a főbejárat volt, ezért először azt hittem az egész múzeum csak a weimari köztársaságról szól. Na nem baj, akkor nézzük végi alaposan a kiállítást. Amikor ezt megtettem, valahogy kiderült számomra, hogy van egy másik szárnya is az épületnek, de elég nehezen, az alagsoron keresztül lehetett átjutni. Igazából ez a lényegi rész, de már alig volt időm zárásig. Végigszáguldottam a kiállításon olvasás nélkül, így azért láttam például Nagy Frigyes ruháját és Napoleon kalapját. Újra bemenni nem akartam, az már külön belépti díj, míg eddig kihasználtam a Museum Pass Berlin kedvezményét, hogy 3 napig szinte az összes múzemba be lehet menni, ezzel jelentősen spórolva, ha valaki végignézi az eddig említett múzeumokat.
Visszatérés Charlottenburgba. Igaza volt a pénztárosnak, több mint 5 óra az egész, igaz ebédszünettel. Ezen az is segít, hogy jár hozzá audioguide, ahogy a legtöbb palotában. Két külön palotarész, nagy kert, mauzóleum, kisebb pavilonok. A kastély I. Frigyes porosz király feleségéről, Sophie Charlotte-ról kapta nevét, aki nyári rezidenciának építtette. A palotát több király még kiegészítette, így barokk, rokokó és klasszicista részei is vannak. A kertben van egy kisebb épület a királyi porcelánmanufaktúra (KPM) porcelánjaival, ezt azért alapította Nagy Frigyes, hogy ne kelljen Meissenből drágán venni. A kastélyban magában pedig a leghíresebb szoba a porcelánszoba, ahova bezsúfoltak annyi porcelánt, amennyit csak tudtak a falakra.
A palotával szemben van még két modern festészeti múzeum, a Berggruen és a Scharf-Gerstenberg, ezek ugyan nem nagyon érdekeltek, de mivel poont ott voltam, benne volt a Museum Pass-ban, és időm is volt, megnéztem.
Még két nap maradt, ezt Potsdam és egyéb Berlintől nyugatra fekvő kisvárosok látogatásával töltöttem. Potsdam volt igazából a Hohenzollernek fő rezidenciája, az egész környék kastélyokkal van teleszórva. Itt is van átfogó jegy, amivel szinte mind megtekinthető. Annyi csak a trükk, hogy bizonyos kastélyokba csak bizonyos időben lehet bemenni egyrészt a létszámkorlátozás miatt, másrészt van ahova csak idegenvezetővel lehet. Szerencsére a nyugati oldalon kezdtem a legnagyobb kastélyal, a Neues Palais-vel, ahova időpont kell, ezért nyitáskor már tudtam is bemenni. Ezzel szemben van a potsdami egyetem épülete, ez eredetileg a Neues Palais melléképülete volt.
Ezután az utat követve jutunk az ún. római fürdőhöz, ami csak stílusában az, mert ezt is valamelyik Frigyes építtette, majd a Charlottenhof palotához, ahova ekkor még nem megyek be, de megtudom mikor vannak vezetések.
Visszatérve a főútra balra van az Orangerie palota, de mivel időre megyek a Sanssouci palotába, ide is csak később térek be.
Először tehát a leghíresebb palota, a Sancoucci, majd a hozzá tartozó Bildelgalerie, ahol a képeknél szerintem jobb az épület belseje.
A palota másik oldalán pedig a Neue Kammern von Sanssouci, majd az Orangerie, követve a felső utat.
A parkban maradt még a kínai pavilon, amihez szerencsére nem kell időpont.
És végre visszatérhetünk a Charlottenhofhoz. A vezető megkérdezi, hogy német vagy angol nyelv jó nekem, mondom mindkettő. Megkérdezi honnan vagyok, ekkor azt javasolja, hogy angol. Miután kiderül hogy ő velencéből származik, és ez hallatszik is az akcentusán. Végül németül és angolul is megy a tárlatvezetés, mert vannak nem németek is.
Késő délután szabadulva a Sanssouci parkból, a város se rossz, de sok időm már nincs rá. Az első egy pumpaház, ami csak kinézetre mecset. Itt is van továbbá egy brandenburgi kapu, elvégre ez is brandenburg. A túloldalán AfD-sek kampányolnak, na engem aztán kifogtatok, magyarul mondom nekik hogy nem szavaznék rájuk akkor se ha tudnék.
Potsdam erre a napra ennyi, de másnap is a potsdami pályaudvarról megyek vissza Berlinbe. De először Wannsee, ott is először Max Liebermann háza, aki festő volt, és zsidó, de még 1935-ben magától meghalt mielőtt a nácik vitté volna el. A feleségéért viszont később jöttek, de ő előtte öngyilkos lett, van is a berlini brandenburgi kapu mellett egy Stolperstein (buktatókő, vagy hogy hívják magyarul) a nevével. Ettől pár telekre van a ház, ahol a Wannsee konferenciát tartották. Itt dolgozták ki az ún. Endlösung-ot, vagyis a zsidók tömeges meggyilkolásának módját. Ehhez képest elég szép környezetben van.
Nem messze van Glienicke, ahol van egy palota, mellete meg egy híd amin a hidegháború alatt kémeket cseréltek az ellenséges felek, legutóbb Steven Spielberg filmjében lett ismert.
A híd túloldala már Potsdam, de én nem megye át rajta, hanem egy másikon, ami Babelsberg (ugyan ez is Potsdam része), itt egy szép parkból látszik a híd is, és van kastély is több melléképülettel, például egy újabb mecset pumpaházzal.
Visszafele Berlinbe még útbaejtem a Grünewald tornyot, meg ha már a busz a közelben tesz le, az olimpiai stadiont.
Gasztronómiáról eddig nem írtam, mert általában nem túl érdekes, német kaják és nagyon jó szír ételek mellett csak egy dolog érdekelt, ami helyi specialitás. Ez a Berliner Schnitzel, ami olyan mint a Wiener-, csak a hús amit paníroznak tehéntőgy. Ezt próbáltam felhajtani sokszor, utolsó napon találtam egy helyet ahol szokott lenni, de ott azt mondták, csak másnap lesz, akkor én meg már mentem haza.
