Captain CAAAAAVEMAAAAAAANNNN!

Ahmedabadban, vagy ahogy itt gyakrabban nevezik, Amdavadban nagyrészt csalódtam. Látszólag sok látnivaló van, de a mecsetek (amiből aztán bőven van, még a terven felül is találtam, RIP Sztahanov) nagyrészt hasonló stílusban épültek, és nem is olyan hatalmasak, mint pl. a Jama Masjid Delhiben.

 

Ami nem mecset, az három baori, egy jain templom, egy Swaminarayan templom (+1 bónusz Gandhinagarban), egy muszlim épületkomplexum és egy erőd. Mi volt a baj ezekkel? Menjünk sorban. A baorik közül kettő szép, de elég távol vannak (az egyik már egy külvárosban).

A jain templommal igazán semmi bajom nem volt, még Mount Abu után is tetszett, más a stílus, és volt torony is.

A Swaminarayan templom maximum érdekes, de nem szép (ld. "Érdekes arcod van."). A muszlim komplexum (mecset + sírok + volt palota tóval) sem lenyűgöző, bár lehet, hogy amikor a tó nincs kiszáradva, jobb. Az se dobta fel a hangulatomat, hogy a busszal túlmentem rajta, és mivel ez is külvárosban van, elég sokat kellett visszagyalogolni. Az erőd meg olyan állapotban, hogy az borzalom. Gandhinagarban a Swaminarayan templom (ez a hinduizmus egy ága, ha jól tudom, templomaik elég jellegzetesek) ugyanúgy Akshardam, mint Delhiben. Akkor erről nem írtam, de ez már a második ilyen, és a kettő nagyon hasonló, úgyhogy most erre is sor kerül. Egy ilyen Akshardamba kemény biztonsági felülvizsgálat után lehet bejutni, gyakorlatilag a ruhán kívül, ami rajtad van, semmit se lehet bevinni (így fényképet sem tudtam csinálni, bent cserébe csinálnak rólad a templommal képet aranyáron, kösz nem). Mindkettő templom elég új, és nem kicsit kommercializált (hú de jó szó, ezt még valamikor használni fogom). Az említett fényképezkedés mellett be lehet fizetni mindenféle showra (ez nem vicc, valami vallási témájú vetítés, ha jól értettem, bár rohadtul nem érdekelt. De ami a legjobb, hogy úgy van kialakítva mindkét templomban a sétaútvonal, hogy mindenképp átmenj a vallási merchandisingot áruló helyen és az éttermen. Egyébként Gandhinagarban egy, a buszon megismert srác vitt el a templomba a motorján (meg előtte egy parkba, ami baromira nem érdekelt, de hadd szóljon). Eddig nem is volt baj, de utána annál inkább. Mondtam, hogy Adalajba szeretnék menni (Gandhinagar és Amdavad között, ott van az egyik baori), ha visszavisz a buszpályaudvarra, az nekem teljesen jó. Nem, nem, elvisz ő oda. Már itt gyanút foghattam volna, városon belül rendben, de csak úgy elvisz 10 km-t puszta szívjóságból, ez nem indiaira jellemző (talán az nyugtatott meg, hogy a srác részben Amerikában él, és nem egy csóró). Elindultunk, csakhogy Északra (ennyi tájékozódó-képességem még van, főleg hogy a város tervezett, így az utcák derékszögben metszik egymást és nyílegyenesek, ami nagyon jó, csak melyik tök ugyanolyan sarkon fordultunk is be?), Adalaj meg Délre van. Azt mondta, előbb erre megy, hogy ráhajtson az autópályára. Rendben. De csak mentünk és mentünk, ez a nyüves autópálya meg csak nem akart elénk teremni. Egyszercsak eljátssza, hogy fogy a benzin (vagy tényleg, mittudomén), adjak 500 rúpiát benzinre, a benzinkút 7 km, odáig még elég a nafta, persze csak nélkülem, majd visszajön értem. Ekkor magamban nemcsak az összes felmenőjét emlegettem, de azt kívántam, hogy bárcsak az összes indiai meg se született volna. Gyors check Google mapsen, a város 21 km, kb. 3 óra, most van 4, még pont belefér. Fárasztó lesz, de egy fityinget nem zsarolsz ki belőlem, hogy ott rohadnál meg az út szélén. Nekem megéri, csak az elv miatt. Úgyhogy sarkon fordultam és vissza se néztem. Amdavad után Bharuch következett volna, de beiktattam egy intermezzót Barodában, mert még Diuban láttam egy képet a barodai Laxmi Vilas Palaceről, és megtetszett. Szép is, és még útközben egy másik érdekes épület is volt amire nem számítottam.

A buszért viszont gyalogoltam kilométereket, pedig megáll a palotához közel is. Végül eljutottam Bharuchba, ahol egy dolgot akartam csak megnézni, egy templomot, de az se sikerült. Térképem nem volt, Google Mapsen nem volt rajta, a helyiek meg nem is hallottak róla. De azért megint gyalogoltam vagy 14 km-t a LP leírása alapján, miszerint a várostól Nyugatra a folyóparton van. Másnap Suratban aztán mindent könnyen és gyorsan megtaláltam, csak ezek meg nem voltak érdekesek. Tovább aznap viszont nem mehettem, mert (a változatosság kedvéért) egy 10 órás buszozás következett Aurangabadba. A városban csak egy látnivaló van, a "mini Taj", a Bibi ka maqbara.

Viszont a közelben vannak még látnivalók, elsősorban barlangtemplomok. Először Ajantába mentem, mert a LP szerint a másik, Ellora sokkal jobb, nem akartam csalódni. Ehhez képest, mint később kiderült, nekem Ajanta tetszett jobban. Sokkal drámaibb az elhelyezkedése (ld. kép), és a barlangok sejtelmes megvilágítása is hangulatosabb, mint Ellora denevérei.

A világítás persze nem a hangulat miatt ilyen (nem romkocsma ez), hanem hogy ne sérüljenek a freskók, de néhány szobor elég félelmetesen néz ki tőle. Na nem mintha a hindu istenek nem lennének alapból elég félelmetesek. A templomoknak csak egy része hindu, másik fele buddhista, évszázadokon keresztül épültek. Ahogy Ellora is, de itt jain templomok is vannak, de igazából csak a fő templom érdekes, az viszont lélegzetelállító. A templomot a domboldalból faragták ki felülről lefelé. Oldschool 3D printing.

Ellora és Aurangabad között van még Daulatabad erődje, főleg a kilátás jó a tetejéről. Van még itt egy jó magas torony is, de nem egy Qutb Minar.

Aurangabad után Mumbai helyett Punébe mentem, ahol több időt töltöttem, mint azt a látnivalók indokolták volna, de cserébe találtam egy végre egy igazi boltot, ahol nem csak ugyanazt a pár dolgot lehet kapni, amit Indiában mindenhol, hanem európai dolgokat, amit még sehol sem láttam Indiában, sajtot, felvágottat, amiről azt hinné az ember, hogy milyen természetes, de 3 hónap után hiányoznak.

Jól bezabáltam elentáliból, cheddarból és gumimacikból, és nem érdekelt, mennyibe kerül (sokba). Még egy dolog, amit először sikerült szerezni itt, az egy pohár gin and tonic (ha már az angolok állandóan azt ittak, bár úgy látszik 47-ben vitték az egész tonikkészletet). Végül fodrásznál is jártam, de nem utcainál (falra felakasztott tükör és alatta szék), hanem rendesnél. Egész jól sikerült a hajvágás, csak amikor ki akartam szállni a székből, a fodrász intett, hogy maradjak, majd bekente az arcomat valami krémmel, ezt ventillátorral megszárította, majd letörölte. Jó, most már kész vagyunk? Nem, még több kence jött, az egyiket valami korongos géppel bele is masszírozta az arcomba, azt hittem, nem marad bőr rajta. Ilyetén felfrissülve mentem másnap Mumbaiba. A buszozás maga csak 3 óra, viszont nem a központban rak le, hanem egy Dadar nevű külső kerületben, ahonnan lehet városi vonatozni. Ez nagyon hatékony közlekedési eszköz, egyszerre metró és HÉV, sűrűn és gyorsan jár és nem sokáig áll meg a megállókban. Azt viszont csak második utamon fedeztem fel,  hogy mit jelentenek a destination felirat alatti egy vagy két betűk: ennyire lerövidítik az állomások nevét. Nem megy ugyanis minden vonat végig, és van expressz is, ami nem áll meg minden megállóban (ki van írva, hogy hol nem). Két vonal van, keleti és nyugati, én az utóbbin utazgattam, ennek a déli vége a belvárosban a C rövidítésű Churchgate. A belváros tele van olyan épületekkel, amit még az angolok építettek, olyat is találtam jópárat, amiről nem is tudtam. Ilyen volt pl. kapásból a pályaudvarral szemben lévő helyi MÁV-központ, később a főposta, és még egy pár.

Ezek nagy része viktoriánus épület, ahogy a nevük is mutatja (bár át lettek nevezve, de a régi neveket is használják, ld. Moszkva tér), itt van a Victoria pu., vele szemben a városháza, a Prince of Wales Museum (ez speciel indo-szaracén vagy milyen, szóval kicsit elüt a többitől), az Oriental Building, a High Court és a mellette lévő egyetem.

Ezek nagyjából egy utcán vannak, aminek a végén van a város szimbóluma, a Gateway of India, mellette pedig a 2008-as robbantásról is elhíresült Hotel Taj Mahal Palace.

Ezeket mind sikerült az első (fél)nap alatt megnézni, ezzel alig pár dolgot meghagyva a tervemből. A következő két nap viszont azzal telt, hogy a tervemben nem szereplő helyeket látogattam, több-kevesebb megelégedésemre. Először a távoli Északon fekvő Borivaliba (Hungarian connection, bár már a delhi Palika bazaarnál is gyanakodtam) vonatoztam ki, ahol először Nyugatra majd Keletre csapongtam. Nyugatra komp igénybevételével lehet átjutni a Global Vipassana Pagodához, ami egy burmai stílusú pagoda a yangoni Shwedagon Paya mintájára, csak annál nagyobb, konkrétan a világ legnagyobb kupolája.

Még elég friss, maga a pagoda kész van, csak a környéken zajlik még az építkezés, kiegészítő épületek, bejárat, ilyesmi. A keleti célpont ezután a Sanjay Gandhi nemzeti parkban fekvő Kanheri barlangtemplomok volt. Igazából csak egy templom érdekes (legalábbis így Ajanta és Ellora után), a többi csak arra jó, hogy kifáradjak, mert össze-vissza helyezkednek el egy meredek, napsütötte domboldalon, mehettem fel-le, de igazából semmi sem volt a barlangokban.

Másnap megint barlangnézőbe mentem, ezúttal Elephantába, ide viszont legalább az út érdekes volt (még ha sokáig is tartott), ugyanis egy szigeten vannak a barlangok. Itt is csak egy érdekes van, de legalább nem kellett a többiért annyit caplatni.

Viszont ugyanúgy 250 rúpia, mint Ajanta és Ellora, ami egy kicsit erős. Ez a kiruccanás több időt vett igénybe, mint azt gondoltam volna, ezért aznap már csak a városi múzeumba mentem el, ami nem rossz, főleg az épület belseje, de vannak szép faragványok és ezüsttárgyak, kívül pedig a szobor, amiről Elephanta a nevét kapta, amikor még ott volt. Az utolsó napra maradt a Haji Ali dargah, ami egy tengerbe vezető "nyúlvány" végén van, a Mahalaxmi templom, ami teljesen érdektelen, két egymás melletti park, az egyikben a nagypapám diáiról ismerős csizma-épülettel, és a szintén érdektelen Banganga tank.

 

 

Ezek után a helyi strandon mentem hazafelé, ahol fürödni ugyan nem ajánlatos, de érdekesen néz ki, ahogy felhőkarcolókkal körbeépítve félhold alakban elterül.