A szafari után
Jaisalmer városának felderítése volt soron, bár minden porcikám fájt.
Szerencsére nem egy nagy város, de az erődbe persze egy jó kis emelkedőn kell
felvonszolnia magát az embernek.

A vár utcái olyan szűkek és labirintusszerűek,
hogy azt még Varanasi is megirigyelheti. Viszont ezek sokkal hangulatosabbak,
tele havelikkel és jain templomokkal (és persze szuvenírboltokkal, hotelekkel,
stb.). A váron kívül csak kicsit szélesebbek az utcák, de itt is sok a haveli,
legszebb a valójában több épületből álló, de egységesnek tűnő Patwa ki haveli.
A városon kívül van még három érdekesebb hely, Amar Sagar és Ludarwa jain
templomok, valamint Bara Bagh királyi chatrikkal.
Ezután Jodhpur következett.
Persze itt is a vár a város központja, az alatta lévő domboldalon volt a
szállásom, ahonnan szuper kilátás nyílt az egész városra. A távoli Umaid Bhawan
palota is tisztán látszott, bár megtalálni a városból már nehezebb volt, és
többet kellett gyalogolnom, mint ha egyenes úton mentem volna.
A vár elég
lenyűgöző látvány a magas, sziklából előtörő falaival, különösen a Jaswanth
Thada nevű királyi síremlék felől, ami nagyon jó helyen van, egy tó mellett,
kerttel övezve, egy másik sziklás domb tetején.
Be kell valljam férfiasan, hogy
Jodhpurban, megelégelvén a fűszeres és nem túl változatos étrendet (aloo,
ghobi, matter, paneer kombinációk többnyire) bementem egy McDonaldsba. Itt
mindegyikre ki van írva, hogy family restaurent, ami elég vicces, csak azt nem
tudom ez amerikai maradvány, vagy speciális jelentése van az indiai angolban
(ahogy, idegesítő módon, minden összeg után odateszik, hogy only, mégha az
baromira nem is olcsó). Tudtam, hogy itt a Meki menüje speciális, mert nem
ehetnek marhahúst (én bezzeg nagyon vágyom rá, különösen, hogy minden nap látom
az utcán az alapanyagot legelni), és kiváncsi voltam, mi van a megszokott
hamburgerek helyett. Nos, nem is nagyon láttam azonos dolgot (kivéve pl. a
fagyikat), Big Mac helyett Maharaja Chicken Mac van, ezt ettem. A húskorongok
helyett grillezett csirke, a szósz pedig jellegzetesen indiai fűszeres, de
gyengébb, mint az átlag éttermi kajában. A sült krumpli és a kóla ugyanaz, és
kérdezés nélkül adnak ketchupot. A menü 166 rúpia volt, ami indiai árakhoz
viszonyítva nem is túl magas. Bár ettem már thalit 50-ért is, de egy normális
helyen főétel rizssel/rotival + ital nagyjából ennyire jön ki, de mondjuk
nagyobb is az adag. Még egy kulináris élmény Jodhpurból: itt lehet kapni a
legjobb lasszit, amit eddig Indiában ettem, csak 30 rúpia és szép nagy adag is,
úgyhogy amikor csak arra jártam (szerencsére a főtér sarkában van a hely)
bevágtam egyet, ez kb. napi kettőt jelentett. A városból két helyre tettem
kirándulást, szerencsére ugyanazon az úton fekszik a kettő, bár az egyik csak
7, a másik meg kb. 60 km-re. Az utóbbi Osiyan, ahol jain templomok vannak, az
egyik ezek közül egy elég nagy komplexum több templommal, de a másik templom,
amit meglátogattam szebb (ott van is belépti díj).
Osiyanból visszafele
látogattam tértem be Mandore-ba, ahol szintén vannak jain templomok (de
használaton kívüliek, és sokkal fotogénebbek) és egy vár maradványai, mindez
körülvéve egy szép kerttel és sziklákkal. Ráadásul belépti díj sincs.
Jodhpurból Ranakpur felé a buszon találkoztam egy san fransiscoi sráccal, Fletcherrel, akivel a templomok megtekintése
után (mivel a busz ott tesz le), együtt kerestünk szállást. A hely
gyakorlatilag egy főút mentén elszórt falu, nagyjából ugyanannyi hotellel, mint
lakóházzal, köszönhetően a templomnak. Hotelkeresés közben megtudtam
Fletchertől, hogy egy barátja esküvőjére jött Gujaratba, és ha már itt van,
utazik 2 hónapot. Egyébként is sokat utazik, mert ingatlanügynök. A főút mentén
gyalogolva végre találtunk egy hotelt, de csak egy szoba volt, így megosztoztunk
rajta. Azért volt csak egy, mert a többi nagyrészt egy amerikai egyetemista
csoporttal volt tele, akik egy világkörüli úton vannak a globalizációt
tanulmányozva (aha). Velük vacsoráztunk a kertben égő tábortűz körül, még
gitározás-éneklés is volt. A hotel egy kis tó mellett, az erdőben fekszik,
nagyon idillikus. A templom egyébként gyönyörű, hófehér faragott márvány,
hatalmas belső térrel. Bár Fletcher szerint a faragás másodosztályú ahhoz
képest, ami Mount Abuban van, még szerencse, hogy oda én csak később megyek.
Másnap reggel elindultam a buszmegálló felé. Egyedül, mert Fletcher befizetett
a hotelben egy kis trekkingre a környéken. Útközben a hotel menedzsere
felszedett és elvitt a megállóba, de így is pont lekéstem a buszt, a következő
kb. háromnegyed óra múlva jön. Sebaj, reggeli. Miközben a buszra várok, odajön
az egyik boltos telefonnal a kezében, hogy engem keresnek. A hotelből volt
valaki, hogy úgyis oda mennek, ahova én (Kumbalgarh), elvisznek, ne szálljak
fel a buszra. Később meg is áll ugyanaz a dzsip, amivel a menedzser elhozott,
benne ő, Fletcher és a guide. Ezek szerint Kumbalgarhban kezdik a treket, nem
fordítva, ahogy én eredetileg hallottam. Az dzsip nem túl kényelmes a
kifejezetten nem jó hegyi utakon, ráadásul keresztbe kell ülnöm és a menetszél
miatt kicsit hideg van. De legalább gyorsabb, nem kell átszállnom és ingyen
van. Kumbalgarh nem egy nagy szám, de jó a kilátás az erődből. A falak
egyébként több, mint 30 km-en keresztül húzódnak, belül tele templomokkal,
néhány elég közel a várhoz.
Az erődből 2 km a buszmegálló, ahol kb. 1 órát kell várnom a buszra. Átszállás Sayraban, irány Udaipur, ahol aznap már csak szálláskeresésre futja az erőmből, bár vacsorámat a fő templomra néző tetőtéri étteremben költöm el. Az étteremben még átadok egy titokzatos üzenetet, amit Jodhpurban bízott rám egy (feltehetően) Nadu nevű pasas, hogy ha Udaipurban járok, menjek be a Maxim's-ba, és mondjam meg nekik, hogy Nadu 15 napon belül ott lesz. Megmondom, de nem tudják, ki az a Nadu. Nem értem. Tiszta James Bond, ami illik is ide, a városban játszódik az Octopussy egy nem kis része. Ezt korábban egy hotelben meg is tudtam nézni, de nem a legjobb Bond filmek egyike. Másnap reggel irány a Városi Palota. Nem rossz, de szokás szerint kívül jobb, és 300 rúpiával olcsóbb.
Az erődből 2 km a buszmegálló, ahol kb. 1 órát kell várnom a buszra. Átszállás Sayraban, irány Udaipur, ahol aznap már csak szálláskeresésre futja az erőmből, bár vacsorámat a fő templomra néző tetőtéri étteremben költöm el. Az étteremben még átadok egy titokzatos üzenetet, amit Jodhpurban bízott rám egy (feltehetően) Nadu nevű pasas, hogy ha Udaipurban járok, menjek be a Maxim's-ba, és mondjam meg nekik, hogy Nadu 15 napon belül ott lesz. Megmondom, de nem tudják, ki az a Nadu. Nem értem. Tiszta James Bond, ami illik is ide, a városban játszódik az Octopussy egy nem kis része. Ezt korábban egy hotelben meg is tudtam nézni, de nem a legjobb Bond filmek egyike. Másnap reggel irány a Városi Palota. Nem rossz, de szokás szerint kívül jobb, és 300 rúpiával olcsóbb.
A komplexumon belül van még a Kristálygaléria, ahol az
akkori maharana által kb. 100 éve rendelt, de csak nemrég kicsomagolt (ugyanis
meghalt szegény, mielőtt megérkezett volna a szállítmány) különböző kristály
tárgyak vannak. Kristály ágy, asztal, székek, lábtámasz, gyertyatartó, baromi
sok pohár, csésze, kancsó, whisky dekanter és még sok más. Viszont fényképezni
nem lehet, a belépti díj pedig csillagászati 550 (ez eddig a Taj Mahal 750-e
után a legmagasabb). A palota a Pichola tó (nem röhög!) partján fekszik, innen
jól látszik a lenyűgöző, az Octopussyban is szereplő Lake Palace Hotel,
valamint egy szigeten egy másik palota/hotel is, ez utóbbit viszont meg is
lehet látogatni a nemvendégeknek is.