Error 403 - Access Forbidden

A kínai résznek vége is lett, mert Kína (a nagy, ami csak névleg népi és demokratikus) nem adott vízumot sem Hong Kongban, sem Macauban, csak lakóhely szerint adnak. Tehát Kína elrakva későbbre. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Először jött a nem rohadt szemét Kína (azaz a Kínai Köztársaság, vagyis Taiwan), azon belül is Taipei. A reptér 50 km-re a várostól és este 10-kor ér földet a gépem, de szerencsére fél egyre már elérek a kinézett szállásra, és még ágy is van. Másnap este érkezik öcsém, így azt a napot nem városnézéssel, hanem egyéb bokros teendőkkek töltöm. A fényképezőgép LCD-jének megjavítását az ár és az idő miatt végül kihagyom (majd otthon gariban), végülis majd később kiderül, hogy már csak kb. 5 hónapot kell egy félig zöld képernyővel szenvednem, de úgyis az EVF-et használom. Belekóstolok (szó szerint) a helyi konyhába. Alap táplálékunk lesz a taiwani tartózkodás alatt a húsos (néha zöldséges) tésztabatyu, italunk pedig a bubble tea. Ez utóbbi egy jeges tea zselészerű tápiókagolyókkal, amitől egyszerre iszom és eszem a teát, jó móka. Szinte nem telik el nap nélküle. Az utolsó dolog, amit szeretnék elintézni, a blog feltöltése (a legutóbbi), csak ez kisebb nehézségekbe ütközik, aminek következményei lesznek. A hostelben van egy gép, amin elkezdem, de ez egy idő után ledob minden USB-s dolgot, pedig jó gyorsan ment a képfeltöltés. Keresek egy netkávézót, ami egy kicsit több időt vesz igénybe a tervezettnél, mert Taipeiben valamiért minden bolt csak koncentrálva létezik, egy csomóban van az összes netkávézó is, és megtalálni csak az ún. bolyongással lehet, angolul ugyanis nem tud a helyi lakosság. A netkávézó úgy néz ki, ahogy azt Koreában képzelném, minimum 22-es monitorokon LOL-oznak 50-en, közben kajálva-piálva, biztos ott is alszanak. Itt a feltöltés lassabb, a tervezettnél fél órával hosszabra nyúlik. Még épp beleférek az előre megvett 1 órába, rákattintok a publish gombra és a következő másodpercben már ki is dob a gép. Na jó, még elérem öcsémet a reptéren, gondolom, a busz itt van a sarkon, cirka 1 óra, úgysem jut az errájvel hólba azonnal, szóval nyeregben érzem magam. Egészen addig, amíg megérkezek a buszhoz, pont lekésem és a következő 20 perc múlva. Jó, annyi idő alatt csak nem lép le a reptérről, ahhoz pénzt is kell váltania, buszt keresni és arra várni, stb., még mindig jó vagyok. A busz viszont kifele lassabb, a belváros nagyobb hoteljeit körbejárja mielőtt eljndulna kifele, plusz a sofőr megáll még a vacsoráját is felszedni, engem, az amúgy is késésben lévőt az őrületbe kergetve ezzel. A sofőr egyébként ugyanaz, akivel jöttem előző nap, valamit mond is felszálláskor vigyorogva, biztos valami olyan elméset, hogy "Már megy is haza?". Amikor mentünk öcsémmel újra be, akkor csak felfogta. Na odaérek a reptérre, kérdezem a pultnál, megjött-e a gép (már csak a késésben reménykedtem). Azt mondja, az a gép a kettes terminálra érkezik. Az arcom enyhén lefagyott. Rohantam a másik terminálra (olyan idegállapotban a két terminál közötti vasút megtalálása se könnyű), végül egy óra késéssel és zihálva vágódok be a kettesre. Megyek az infopulthoz, igen megérkezett, bemondatom öcsém nevét (becsületére legyen mondva a kiscsajnak, egész jól ejtette miután el is mondtam neki, biztos van gyakorlata gyökér nevekkel). Utána megyek körbe-körbe, szerencsére az első kör végén egymásba ütközünk. Hallotad a neved? Á, nem figyeltem. Na puff, sok haszna volt. Még pont időben jöttem (sort of), mert azon gondolkodott, hogy megy be a városba és szállást keres. Ne félj, az van, de csak 4 napig, utána nem biztos, mert le van foglalva az összes szoba (valami 4 napos ünnep lesz, persze hogy akkor), csak akkor maradhatunk, ha valaki lemondja. Így a 4 nap után reggelente/estelente megjelenünk a recepción a helyzet felől érdeklődni. Két napig még van, köszönhetően az érkező tájfunnak gondolom, utána mentünk máshova. A tájfun miatt mi is be voltunk korlátozva, nem volt tanácsos kimozdulni a városból, főleg nem délre, de a keleti partra sem, ahova mi szerettünk volna menni. A tájfun (neve Usagi, 5-ös, legnagyobb erősségű) ugyanis délkeletről jött, a Fülöp-szigetek északi részét is érintve, nem kis károkat okozva, többen meg is haltak Taiwanon, a filipínó áldozatokról nem tudok. A következő napokban a taiwani meteorológiai szolgálatának honlapját lestem, mikor vonul le végre. A tájfun előtt azért még elmentünk sok helyre, sajnos a nemzeti múzeumba is, ami tökéletes lett volna egy esős napra. Taipeiben és környékén gyakorlatilag minden van: történelmi épületek, templomok, felhőkarcoló, nemzeti park hegyekkek, nemzeti park vízesésekkel, strand, termálfürdő, el lehet itt lenni.

Az esős extra napokra már csak másodlagos célpontok maradtak, úgymint egy termálfürdő és az állatkert, ami meglepően jó, van panda és koala is, amiket eddig nem láttam, és a szingapúrinál jóval olcsóbb.

Mire levonult a tájfun, nem sok időnk maradt öcsém hong kongi hazaindulásáig, de a Taroko völgybe végül elmentünk. Sajnos a tájfun miatt ennek nagy része le volt zárva, de az a kis rész, ahova bemehettünk is nagyon szép.

Öcsém unszolására elmentünk a bícsre is, mert ragaszkodott a Csendes óceánhoz, bár szerintem minden tenger ugyanaz, de mindegy, menjünk. A part szép, viszont a hullámok erősek, úgyhogy egy majdnem földbepasszírozós és némi sós víz orrbajutásos élmény után ki is jöttünk belőle. Másnap vissza Taipeibe, majd repülés Hong Kongba, amire maradt 2 napunk. Mármint öcsémnek, én maradhattam volna, úgy is terveztem a kínai vízumra várás miatt, de a másnap reggeli konzulátus-látogatás keresztbehúzta a számításaimat. Így én is távoztam aznap, csak én hajóval Macauba. Hong Kongra amúgy elég is a két nap és még drága is. A sok felhőkarcoló között itt is megbújnak kertek, templomok. A parton hollywoodi mintára van egy csillagok sétánya, csak a nevek néha máshogy vannak írva, mint ahogy mi ismerjük, így John Woot és Andy Laut nem találtuk meg, de összehasonlíthattuk kezünket Jet Li és Jackie Chan kézlenyomatával. A városban egyébként meglepően sok az indiai, gondolom még az angoloknak köszönhetően, akik azzal foglalkoznak, amivel Indiában, vagyis a turistaszopatással, mi végül mégis egy beszívott jamaikaitól vettünk ki szobát. Második napon Lantau szigetén váltak el útjaink öcsémmel egy kis hegyre történő libegőzés és Buddha szobor látogatás után, ő a közeli reptérre, én a távoli kikötőbe.

Macaut úgy képzeltem el, mint Hong Kongot, csak több keresztény templommal. A valóságban Macau kevésbé zsúfolt felhőkarcolókkal és emberrel egyaránt, és a kaszinók sem az egész várost borítják be. Egy magas torony van, a Macau tower, ez tök úgy néz ki, mint a KL vagy az Alor Star torony, és ezek, meg a Taipei 101 után már nem volt érkezésem felmenni rá. Erről még bunjeezni is lehetne, de kösz nem. A belvárosban a várt portugál maradványok is megvoltak. Próbálkoztam azért itt is a vízummal, de persze itt sem adtak, úgyhogy Kínát skippelve ugrás Koreába.