Dr. Livingstone, I presume?

Japán értelemszerűen csalódás, mert tökéleteset vártam, minden hiba csak a bennem felépült mítoszt rombolta. Először is, minden ellentétes híreszteléssel ellentétben minden japán és a macskája is beszél angolul, ami nem lenne baj, de ha fehér embert lát, nem hajlandó japánul beszélni, mert a fehér ember mind angolul beszél, és ha ettől eltérek, a hiba nem vele van, hanem a valóságban. Eddig minden országban azért sírt a szám, hogy nem beszélnek angolul, most az egyetlen országban, aminek a nyelvét (valamennyire) beszélem, mindenki beszél angolul és nem hagynak gyakorolni (ami rám férne, az elmúlt évben eléggé berozsdásodott az a kevés tudásom is, de szépen jön vissza). Aztán az érkezés. Útlevélkezelés rendben, de aztán a vámos megkér, hogy kísérjem el egy külön szobába. A táskáimat töviről hegyire átkutatták, és nagyon boldogok voltak, hogy találtak benne egy kis koszt (nem kunszt, az egy évnyi utazás alatt a táskák nem voltak kimosva), mert hogy ők ezt most alávetik egy marihuána-vizsgálatnak. El is magyarázták a folyamatot, hát rendkívül örülök, de felőlem azt csinálnak, amit akarnak vele, ha drogcsempész lennék, nem egy grammnyi anyagot vinnék. Teljes nyugodtságomba csak egy csepp félelem vegyült, ugyanis sok országban vadon nő a marihuána, akár bele is eshetett egy darab, akármilyen valószínűtlen is. Időm azért még volt (gondoltam még ekkor). A vizsgálat természetesen negatív lett, pedig nagyon drukkoltak a vámosok, már elszíneződést véltek felfedezni, de aztán semmi nem lett belőle. Azért nagyon boldogok voltak, hogy végre használhattak egy ilyen tesztert. Nagyjából másfél óra múlva rá is eresztettek Fukuokára. Nem tudom, hogy a késleltetés vagy mi miatt, de a várost végig kellett járnom, mire találtam szállást. Ha ez így fog menni máshol is, nem leszek túl gyors (szerencsére nem, de mindenhol meglepődve fogadják, hogy nincs foglalásom; that's how I roll, bitches). Fukuokában mindjárt rámentem mindenre, amit tipikusan japánnak gondolok, de az hozzám is jött. A szállás, amit találtam, hagyományos ryokan, tatami padlóval, futonnal. Aztán a város központjában egy kisebb fesztivál volt, olyan programokkal, mint kimonóban legyezővel táncoló csajok és túl cuki gyerekszórakoztató csajok, de helyi kézműves sör is volt.

Közben a kajáról se feledkezzünk meg, a minőség jelentős javuláson esett át, köszönhetően részben annak, hogy itt el tudtam (nagyrészt) olvasni a menüt és (általában) tudtam, hogy mit rendelek, de szerintem egy laikus is jobban jár itt, mint pl. Koreában, ha csak rábök egy ételre. Persze ha valami konkrét dolgot szeretne, akkor tudni kell a kaja nevét és írásmódját, így ettem már nyers lóhúst, -bálnát, és a híres fugu nevű halat, amit ha rosszul készítenek, a benne maradt méreg gyorsan megöl. Jól készítették el, mint a jelen írás jelzi, de nem egy olyan nagy szám. Ahogy a bálna sem, vörös hús, lószerű, kicsit halas ízzel. Nem éri meg érte kiirtani szegény párákat. A másik vektorról is essék szó, a nevezetes sokgombos wc-vel már első látogatásom alkalmával találkoztam, de általában nincs olyan sok funkció, mint amiről hallani lehet. Fűthető az ülés, bidé, de ennyi, sem zenélő, sem parfümöt eregető modellhez nem volt még szerencsém, viszont pottyantós itt is van rengeteg. Legendák szólnak továbbá az utcai automatákról, amikből állítólag mindent lehet kapni a használt női bugyival bezárólag. Azért az utóbbira nem lehet nagy kereslet, mert ilyet nem láttam, sőt gyakorlatilag csak italautomaták vannak, ritkán étel (az se nagy választékkal) és édesség. Italautomatából viszont rengeteg van, nagy választékkal. Ezenkívül a vonatjegyet is lehet automatából venni, néhány étteremben pedig ételjegyet (ilyen rosszul megy nekik, jegyre osztják az ételt). Na de térjünk vissza Fukuokába. Van itt minden, amiről Japán híres, igaz hogy mondjuk Toukyouhoz képest kicsiben. A várból például csak a falak maradtak. A buddhista templomok és shintou szentélyek viszont elsőrangúak (na majd meglátjuk miként vélekedek erről Kyoutou és Nara után). Az egyikben egy hatalmas fa Buddha is van, sajnos fényképezni nem lehet. Van felhőkarcoló is, de ez is elég kicsi.

A közeli Dazaifuben csak templomok vannak, meg egy a kevés nemzeti múzeumból, ahol éppen egy speciális kiállítás volt Tokugawa cuccokkal.

Ezután végre láthattam egy várat Karatsuben. Azt ugyan nem árt tudni, hogy a várak nagy része nemhogy nem eredeti, de a hatvanas években épült újra turisztikai célból (de legalább az eredetik alapján és — legtöbbször — helyén). Itt még látszott is az alapozás, a belső teret pedig egy SZOT üdülő is megirigyelhette volna.

Ezután Nagasaki jött, ami örökre egy bizonyos sajnálatos esemény miatt lesz emlékezetes sokak számára, pedig nagyon szép kis város. A közepén egy kis folyó folyik, melyeken kőhidak ívelnek át, templomok és szentélyek a közelben. Kínaiak is, merthogy kínai negyed is van, nem véletlenül, ugyanis Nagasaki volt az egyetlen hely a külfölddel való kapcsolatra az Edo korban, amikor az országot a shogunátus elzárta a külvilágtól. Itt van tehát a híres Dejima is (bár újjáépítve, nem egészen azonos méretben), ahol az európaiak éltek. Elmentem arra a helyre is, ami fölött az atombomba felrobbant. Kicsit nyomasztó élmény.

>

A közelben van egy sziget amit meglátogattam. Valaha (nem is olyan régen) szenet bányásztak itt, egy egész város épült oda ezért a bányászoknak és családjaiknak, méghozzá a korhoz képest nagyon modern, ugyanis jól kerestek a bányászattal. Ma már az épületek elhagyatottak és omladoznak, csak turisták járnak ide. A sziget formája egy hadihajóra hasonlít, ezért a neve Gunkanjima (hadihajó sziget).

Ezután át a tengeren (még Kyuushuun, csak így gyorsabb) Kumamotoba, útközben még egy vár Shimabarában.

Kumamotoban is van egy vár, nem is akármilyen, szerintem ez a legnagyobb, amit eddig láttam. Itt okosan már a várfalnál belépőjegyeznek, nem csak a toronynál, mint a többinél, amivel meg lehetne úszni a jegyet, bemenni ugyanis legtöbbször nem érdemes. Itt kivételesen érdemes, csak nem a főépületbe, hanem egy mellette lévőbe, csodálatos fal- és ajtófestmények vannak benne. Van még a városban egy csodás park, kicsi, de annál szebb.

Kumamotóból Kagoshimába menet kipróbáltam a shinkansent. Igazából nem érezhető a sebesség, nagyrészt egy fal van a sínpár mindkét oldalán, viszont jó drága (még Japánhoz képest is, és az már durva). Kagoshimából tovább hajón délre Yakushimára. Itt van egy erdő, amit meg akartam nézni. Ez lehet, hogy nem hangzik érdekesnek, de ez az erdő inspirálta a Mononokehime című rajzfilmet, és ha ez a valóságban is létezik, azt meg kell nézni. A filmben persze egy kicsit fel van tuningolva, de azért nem rossz, hatalmas, ősöreg fák, moha borít mindent (na jó, nem mindenhol). Rengeteg őz is van, nem nagyon félénkek, viszonylag közel lehet menni hozzájuk (annyira azért nem, mint később Miyajimán), hetet is láttam.

A szigeten van még egy érdekes termálfürdő, ami a tengerparton van, és csak apály idején lehet benne fürödni, egyébként tengerszint alatt van. Ez azt jelenti, hogy naponta általában kétszer 4 órára bukik elő, egyszer délelőtt, egyszer éjszaka. Azért általában, mert amikor én odaértem (délután), kiderült, hogy elnéztem a naptárat és pont másnap reggel nincs apály. Na szép. És szállás sincs mellette. Egyre jobb. Elindulok gyalog a legutóbbi település felé, szerencsére úgy fél óra után találok egy minshukut a semmi közepén, kopogásra nem reagálnak, de látok belül egy öregembert. Bemegyek, kérdezem, hogy meg lehet-e itt szállni (kicsit gyanús volt a tábla állapota és a kihaltság miatt). Hogyne, és vacsora és reggeli is benne van az árban. Mindjárt megjön az egész család, főznek vacsorát. Szuper, a környéken valószínűleg úgysem találtam volna táplálékot. Jön a család, anyuka, apuka, nagymama, gyerekek (úgyhogy vacsi közben Doraemont nézünk). Na ez a hely már kellőképp távoleső ahhoz hogy senki sem beszél angolul. A vacsora szuper, sashimi, leves rákkal, kagylóval és teknőslábbal, tempura, lazac és már nem tudom mi még. Közben a nagypapa belém diktál nem kevés shouchuut is (helyi szesz). Este 10-kor így a hideg ellen kellően felvértezve indulok a fürdőbe, de az idő meglepően kellemes, a víz szuper, és mondanom sem kell, hogy nincs rajtam kívül senki. Másnap vissza Kyuushuure, a Kirishimayaku nemzeti parkba. Az idő sajnos közben rosszra fordul, köd, felhő, eső, így másnap alig látok valamit a természeti szépségekből.

Tovább Miyazakiba, illetve a közelében lévő shintou szentélybe, aminek különlegessége az, hogy a tenger mellett van.

Tovább Takachihoba, itt egy szép völgy van (vagy hogy hívják ezt magyarul), amit meg lehet nézni csónakázva is, csak nem akkor amikor én odaérek, úgyhogy megelégszek a szárazföldi úttal.

Innen tovább Takamoriba, ahonnan gyalog föl az Aso hegyre. Már miután megtalálom az ösvény kezdetét, annyit bolyongok a hegy lábánál, mint amennyit a felfeleút tart. Az viszont már nagyon kellemes, a nap süt, az út nem túl meredek és nem sziklás, és még valami szilvaízű bogyókat termő fákról is lehet csemegézni. És teljesen egyedül vagyok. Egészen a csúcsig, ahol egy fehér emberbe botlok és köszöntöm Stanley módján. Kicsit tovább menve viszont meglepődve tapasztalom, hogy mire képesek a japánok és miért is voltam egyedül az úton. A hegy tetején (egy aktív vulkán!) egy parkoló van. Még egy kicsit távolabb egy még nagyobb. A hegy másik oldalán egy kicsit lejjebb meg még egy. A másik oldalon Asóból egészen a kráterig aszfalton lehet felmenni kocsival. Éljen a lustaság, tegyük tönkre a környezetet. A kráter egyébként nem is olyan szép, a tó füstöl, mert a vulkáni aktivitás épp erős. Ezért folyamatosan füstöt ereget, várnom is kellett egy kicsit, amíg egy kicsit alábbhagy a kéndioxid kigőzölgése, hogy közel mehessek. Lefele a másik oldalon, tehenek között.

Aso városból aztán esti érkezés Kurokawába, ami nem volt jó ötlet. Ez egy onsen falu, minden szállásnak saját onsenje van, csak sajnos a legtöbb hely vagy irreálisan drága vagy tele van. Nagy nehezen azért találok egy helyet, ahol nagyon kedvesek, kapok enni is, zöld teás fagyit is, a szobában is zöld teát füstölnek. Kapok egy tabit is, amit megtarthatok. A fürdők is szuperek, van nyitott is (rotenburo). A szokásos yukatán felül még egy kis felsőt is kapok, amitől már úgy nézek ki, mint egy samurai. Másnap ilyetén felfrissülve megyek tovább, bár elég lassan, itt csak busz jár, az is későn, és csak vissza Asoba. Így aznap csak egy vízesésre futja.

Következő nap ismét egy völgybe megyek, csak ezt jóval nehezebb megtalálni és többet kell gyalogolni érte, de legalább egy lélek sincs.

Még ugyanezen a napon át tudok kelni Shikokure és eljutok Matsuyamába. Itt is van egy vár, ezúttal jó magasan. Az aljában lévő múzeumban véletlenül épp Mucha kiállítás van, ha már itt vagyok, megnézem. Van még egy híres onsen is, kívülről szép, belül semmi különös.

Marugame (vár) és Zentsuuji (templom) útbaejtésével megyek Oobokéba, gondolván hogy innen kiindulva gyalog járom majd be az Iya völgyet.

Szállás persze nehezen lesz, végül egy boltban érdeklődök, ahonnan rögtön felhívnak egy pasast, akinek a felesége kocsival jön értem és visz a minshukujükbe. A kocsi kell is, mert valahol egy hegyoldalban van a minshuku. Másnap azért levisznek Oobokébe meg visszahoznak. A völgyek annyira nem szépek, a legjobb az volt, amikor még előző nap jöttem vonattal, na az a szép völgy, úgyhogy ott is teszek egy rövid sétát. Tényleg nagyon rövidet, mert nagyon korán sötétedik (elszoktam az északi féltekei téltől), egy völgyben meg pláne, már du. négykor szürkület van.

Ezután Takamatsu, itt egy park van.

Meg megtudom, hogy az aznapi örvényeket már le fogom késni, úgyhogy inkább tovább Himejibe, de innen csak Okayamán keresztül, akkor meg inkább hagyjuk, majd később. Okayamában és a környék településein jól el vannak szórva a látnivalók, és még csak nem is a vasúthoz közel (általában). A városban legalább van egy szép vár, a környéken meg főleg templomok és szentélyek elszórva, de van egy vár is Bitchuu Takahashiban.

Következő állomás Kurashiki, egy történelmi városközponttal (aranyos, csak persze ez is elkommercializálódott), egy szentéllyel és egy múzeummal, ahol főleg impresszionisták vannak, Monet-tól Gauginen át Rodinig, de egy japán impresszionista festőtől is vannak képek.

Fukuyama a következő cél, van egy vár (szerencsére pont a pályaudvar mellett) és egy templom (ez már távol, de bónuszként egy shintou szentély van mellette).

Innen Onomichi, ahol töménytelen mennyiségű templom van, de nekem ez sem volt elég, egy közeli szigeten elmentem még egyhez, ez jobb is volt, igaz hogy itt még egy drága beléptidíj is volt.

Aztán ugyanezt eljátszottam Hiroshimában is (mármint templom szigeten, Miyajima), de itt több is van. Emberből is. Meg őzből. Meg osztrigából, de az a tányéromon (ellentétben az előző kettővel).

Magában a városban is van rengeteg templom (asszem felhagyok a templom/szentély megkülönböztetéssel, ezentúl minden templom, aztán a kép meg a név alapján tessék szortírozni). Itt viszont nincs olyan szép emlékmű a robbanás helyén, helyette van egy sokkal nevezetesebb épület, az Atombomba dóm, ami közel van hozzá. A tényleges hely meg be van építve (vagy csak én voltam béna hogy nem találtam). Van vár is, meg parkok.

Hiroshimából Iwakuni, híd, vár, múzeum Miyamoto Musashi tsubájával.

Innen Shimonoseki, a fugu hazája, a parthoz közel pedig Ganryuujima, ahol a híres párbaj volt Miyamoto Musashi és Sasaki Kojirou között.

Shimonosekiből a tervtől eltérően visszatértem Fukuokába a Kyuushuu basho 12. napjára (aki nem tudná, ez a novemberi sumou verseny). Azért erre a napra, mert már csak erre volt jegy a dohyou körül, amikor először Fukuokában jártam. 4. sor, kevés eséllyel, hogy rám zuhannak, de azért kétszer felém futott ki egy-egy rikishi a lendülettől, de még pont megálltak. Annyi időm is volt, hogy előző nap délutánján fényképezgessem az érkező rikishiket, közben Kaioutól kaptam egy kis erővizet. Arra számítottam, hogy a 12. napon már lesz ouzekik közötti harc, de sajnos Kotoshougiku és Kotoooshu is lesérült, így erről 1 nappal lemaradtam. Mindenesetre a nap végén továbbra is a két yokozuna áll csak veretlenül, izgalmas lesz a végjáték.